Skip to content

Arról, hogy hogyan is talált rám a fotózás és mit jelent számomra.

Minden képnek lelke van.. egy igazán jó fotó beszédes, történetet mesél el. Elég ránézni és megindít Benned valamit.

Mindenki vágyik arra a bizonyos flow érzésre… Valóban csodálatos ezt megtapasztani. Velem ez történik, amikor fotózom. Egyszerűen imádom, ahogyan a fényképezőgép zárja kattan, azt, ahogyan egymásra hangolódunk a fotós alanyommal.

Közgazdász diplomám van, dolgoztam multinacionális cégnél marketingesként és reklámügynökségnél projekt vezetőként..de mindig éreztem, hogy valami mást tartogat számomra az élet, ahol igazán kiteljesedhetem. Olyanra vágytam, amivel örömet szerezhetek másoknak, értéket teremthetek, ahol alkothatok, kreatív lehetek, emberekkel foglalkozhatok és ahol a szépség, a harmónia, az érzelem és a jó érzés van jelen. A fotózásban ezeket mind megtaláltam. A fotóiskolának köszönhetően sok tapasztalatot szereztem, mely segített az elindulásban. 2017 óta dolgozom a fotós szakmában. Örülök, hogy egymásra találtunk a fotográfiával, hálás vagyok, hogy az lehet a munkám, amit szívből szeretek. Fontos számomra a fotózás során, hogy akit fotózom az Önmaga lehessen és a legjobbat hozzam ki belőle, amilyen az Ő személyisége valójában. Célom, hogy olyan képek szülessenek, ahol az érzelmek, a szépség, a vidámság vagy éppen az érzékiség van jelen. Amelyekre mindig jó érzéssel, elégedetten és boldogan tekinthetsz vissza. Fontos számomra a minőség, maximalista és lelkiismeretes vagyok munkám során.

Gyere el Hozzám egy fotózásra, legyen szó glamour, boudoir, portré, kismama, baba, családi vagy párosfotózásról. A meghitt és jókedvű pillanatok garantáltak. 

Várlak szeretettel. ♥

Sipos Adrienn
fotós